A hűtlenség valódi okai

Egyes kutatások szerint az emberek mintegy 20 százaléka még monogám kapcsolatban is megcsalja a partnerét. Érdekes, hogy a hűtlenség okai gyakran eltérnek nemek szerint.

A férfiak különösen hajlamosak a tagadásra, az önigazolásra. Sokszor a partnerüket hibáztatják saját hűtlenségükért. Különböző okokat hoznak fel, amiért meg kellett tenniük:

• Ugyan már, drágám, minden pasi ezt csinálja.

• Ha a párom nem szedett volna fel magára ekkora súlyt, hogy szinte már rá sem ismerek, akkor nem kellett volna mást keresnem.

• Miután megszülettek a gyerekek, a feleségem nem akarta a szexet olyan gyakran, mint én. Tehát akkor most mit is kéne csinálnom?

• A munkám rettentő stresszes, valahol ki kell engedni a gőzt és a pornó nekem nem megoldás.

• Én csak flörtöltem. Valójában nem jöttem össze senkivel.

• A férfiak pornót néznek, és sztriptízbárba járnak. Ez szórakozás. Ugyanolyan, mint egy softballmeccs, vagy egy sör munka után.

Ezt a felsorolást a belső önáltatásokról lehetne folytatni a végtelenségig. Tény, hogy egy külső megfigyelő könnyen leveszi, hogy miről is van szó, de többnyire a megcsalt fél nem látja át a szituációt. Sőt, olyan is van, hogy maga a hűtlenkedő ragaszkodik a tagadáshoz a végtelenségig.

Fontos megjegyezni, hogy a tagadás ilyetén, férfiváltozatának nagyon kevés köze van a hűtlenség valódi okaihoz. A férfiak általában sokkal jelentősebb okok miatt csalnak meg valakit:

1. Bizonytalannak érzik magukat.

Nem érzik magukat eléggé jóképűnek, gazdagnak, elég fiatalnak vagy elég idősnek, elég okosnak, elég erősnek, vagy bármi másnak. Ennek leküzdésére keresnek külső igazolást a szex segítségével. Az érdeklődés és az aktivitás van segítségükre, mint annak egy módja, hogy úgy érezzék, akarják, kívánják őket.

2. Az állandó partner irreális elvárásait biztosítaniuk kell, mindig.

Sokszor a férfiak úgy vélik, teljesíteniük kell a párjuk minden szeszélyét és vágyát, beleértve a szexuális elvárásokat is, az év 365 napján, a hét mind a 7 napján és a nap 24 órájában. Ha ez az elvárás nem teljesül, akkor szükség van a külső megerősítésre, egy másik, elégedett nőre.

3. Nem értik a különbséget a szexuális intenzitás és az érzelmi intimitás között.

Más szóval, a szerelem megzavarja a kezdeti szexuális vonzalom kísérő, neurokémiai folyamatait. Ennek eredményeként, folyamatosan kergetik azt az átmeneti, magas szexuális rezgést, nem ismerik fel, hogy az idő múlásával ezt felváltja egy kevésbé intenzív, de végeredményben előnyösebb és tartósabb forma, amelynek alapja a bizalom, az intimitás, az őszinteség, a kényelem, a kölcsönös támogatás.

4. Boldogtalanok a jelenlegi kapcsolatukban.

Ezt nem kell nagyon magyarázni. A menekülésnek ezt a fajtáját sokan választják. Nemcsak férfiak, hanem nők is. A boldogtalanság ellen a fő fegyver az őszinteség, de sokan nem elég felkészültek arra, hogy megmondják a párjuknak, hogy boldogtalanok. Inkább megkeresik a boldogságot máshol, másnál.

5. Így reagálnak valamilyen megoldatlan gyermekkori traumára.

Ez bármit jelenthet: elhanyagolást, érzelmi vagy fizikai bántalmazást, szexuális visszaélést. Lényegében a gyermekkorukban a bizalom számukra működésképtelen volt, és rájöttek, hogy nagyon is bölcs dolog, ha nem bíznak meg, vagy támaszkodnak kizárólag egy személyre. Ezek a lelkileg sérült férfiak a megcsalást mint figyelemelterelést használják, hogy ne vegye észre senki a fájdalmukat, a félig gyógyult érzelmi sebeket.

6. Rabjai a szexnek.

A szexfüggőség ugyanolyan betegség, mint az alkohol-, a kábítószer- vagy a nikotinfüggőség. A szexuálisan függőknek kényszeresen szexelniük kell, különben fizikai elvonási tüneteik lesznek. Ugyanúgy hajtja őket a vágy, mint minden szenvedélybeteget.  

7. Soha nem volt céljuk a hűség.

Vannak, akik úgy tekintenek a monogámiára, mint valamire, ami egy társadalmilag kényszerített létezési forma. Ennek megfelelően nem is akarnak így élni, és nem is fognak. Lelkifurdalás nélkül mennek bele alkalmi kapcsolatokba, ám szükségük van egy lelki társra is, aki mindig rendelkezésre áll, ha kell. Számukra a megcsalás természetes emberi dolog, nem tekintenek rá rossz dologként.

Fontos megjegyezni, hogy a problémák megoldására nem a hűtlenség, a megcsalás az egyetlen megoldás. Sokkal többre lehet jutni megfelelő kommunikációval. Sokat segíthet a szexuális- vagy párterapeuta, aki személyre szabott megoldásokkal visz közelebb a megoldáshoz. Mindenki képes változni, ám sajnos vannak, akiknél bebizonyosodik a közhelyes mondás: Kutyából nem lesz szalonna. Ha ilyen emberrel hoz össze a sors, akkor meg kell tanulnod nemet mondani.

Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, kattints ide!

Csatlakozz!

cikkeink

  • 7 tévhit a merevedési zavarról +

    A merevedési zavar is olyan dolog, amiről látszólag mindenki mindent tud, mindenkinek van róla véleménye. De ahogy bővebben
  • A psziché hatalma és a merevedési zavar +

    A potencia szó eredetileg hatalmat, valamire való képességet jelent, az impotencia pedig ezek hiányát. Manapság, amikor a bővebben
  • A szeretkezés anatómiája +

    Mai rohanó világunkban sokszor annak is örülhetünk, ha egyáltalán néhány percnyi szeretkezésre jut idő és energia. Pedig bővebben
  • Egészséges érrendszer és szexualitás +

    A merevedési zavar sokkal több embert érint, mint ahányan orvoshoz fordulnak vele. Pedig nem árt odafigyelni: akár bővebben
  • Egyiknek sikerül… +

    Az elmúlt évtizedek nem kedveztek a férfiaknak, sőt, már-már férfiasságukban is fenyegetve érezhetik magukat. A potencia ugyanis bővebben
  • 1

Az oldalunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Neked.
Elfogadom a cookiek használatát az oldalon.