Randikommandós Anna viszontagságai – avagy a három legszörnyűbb randiélményem

Cirka 12 éve randizgatok, ebből az utolsó két évben szinte csak internetes ismeretségek vezettek randevúkhoz. Tudom-tudom, szánalmas, de csak így tudtam megoldani a sok munka és a hobbik mellett. Ez az utolsó két év tartogatta számomra a három legborzalmasabb randiélményt, amelyeknél szerintem rosszabb már nem is jöhet.

Alfahím masnis csomiban, tapló viselkedéssel

Ööö… hol is kezdjem? Az internetes társkeresőn ő volt az ALFA. Csupa olyan fotót töltött fel magáról, amelyek kiemelték a sok-sok testi előnyét. Nem volt rossz pasi, az volt bennem, hogy lehet, hogy még egy egyéjszakás kalandnak is megérné. Tetszett a szövege is, bár az kevésbé, mint a teste. Még az sem érdekelt, hogy az egész belső énem ellenkezett a találkozással kapcsolatban. A Westendnél randiztunk, mert ez mindkettőnknek közel van. Arra azonban nem számítottam, hogy az össz ötlete, amivel meg tudja dobni a találkát, az a plázában lévő gyorsétterem. Nem nagyon csípem a hambi-krumpli-kóla kombinációt, de igent mondtam, lesz, ami lesz. Nyögvenyelősen indult köztünk a társalgás, ami nem volt túl magasröptű. Leginkább arról beszélt, hogy nem nagyon jár plázázni, mert mindig az excsajára emlékezteti, aki folyton itt lógott és költötte a pénzt. Csak tudnám, hogy akkor minek itt beszéltük meg a találkát, na mindegy. Alig vártam, hogy vége legyen a medvetalp-szendvicsnek és a kólaszörpnek, hogy mehessek utamra, de a legjobb rész csak most jött. Felállt, hogy telefonálnia kell, egyet. Oké, mondtam, befejezem addig az étkezést. Soha többet nem láttam. Nem jött vissza a telefonálásból.

Anyukám is orvos…

Őt is a neten vadásztam magamnak. Orvostanhallgató. Na, gondoltam, akkor legalább beszélgetünk egy jót, ha mást nem is. Nem voltak illúzióim. A találkozó nem gyorsétteremben volt, hanem értem jött. Jó kocsi, szép ruha, csillivilli minden. Én is kiöltöztem, sose lehet tudni. Még sminkeltem is, pedig utálok. Egyből megfogott, hogy volt nála egy szolid kis virágcsokor. Azt mondta, szerinte a rózsa első randira snassz, már túl megszokott, és hozzám szerinte ezek a virágok illenek. Eddig minden szuper. Gellérthegy, csodás panoráma, finom ételek, jó bor, és nagyon kellemes társaság. Egyszercsak azonban minden elromlott. Én hülye megkérdeztem, hogy miért lett orvos. Erre elkezdett dőlni belőle a szó az anyukájáról, aki annyira szuper nő, hogy nála jobbat elképzelni sem lehet. Mosolyogtam, hisz tudom, hogy minden pasinak a szívében nagyon előkelő helyet foglal el az anyukája. Aztán lehervadt a mosolyom. elmesélte, hogy az az életcélja, hogy olyan jó orvos legyen, mint az anyukája, aki egyszerűen szuper. A sok elfoglaltsága mellett mind a mai napig ő csinálja neki a reggelit, és nem ám azt a bűnrossz bolti kakaót! Neeem, a kakaót is maga főzi igazi hollandból. Naná!

Kint megvárlak! Jó?

A legjobbat hagytam utoljára. Ez a srác mindent visz, már, ami a bunkóságot illeti. Viszonylag jóképű, bár nem estem hasra tőle. Főleg akkor nem, amikor közeledtem a találkozási ponthoz (Moszkva tér… ööö Széll Kálmán tér – szokásos). A ruha, amit viselt, nem tudom, mikor lehetett kimosva utoljára. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy sarkon fordulok, és nem megyek oda. De azt gondoltam, ő is megérdemel egy esélyt, lehet, hogy kimondottan rendes, cuki srác, csak az élet nem kegyes hozzá.

Odamentem, és tényleg nagyon kedves volt. Mondta, hogy menjünk kínaiba, mert azt nagyon szereti, tud is egyet itt, a közelben. Legalább van elképzelése – gondoltam. Leültünk, és elkezdett beszélni magáról. Még csak az általános iskolai éveknél tartott, de én már halálra untam magam. Gimi elsőnél már mindent megettem, és valami ordenáré nagy viharért vagy cunamiért imádkoztam magamban. Elmondta, hogy milyen csalódott volt, amikor a szülei közölték, hogy nem tudják támogatni a tanulmányait tovább. Ekkor még csak 18 éves volt, így elment külföldre, és öt évig csövezett Ausztriában, majd hazajött, mert ott is ugyanolyan rossz volt. Most van munkája, minden oké, jól is keres. Otthon lakik, a szüleinél, mert még nem talált normális lakást.

Gondoltam, hogy itt elég is lesz, mehetnénk haza… Szóltam, hogy fizethetnénk, mire azt válaszolta, hogy „Megtennéd, hogy rendezed? Kint megvárlak, jó?” Fizettem. Hazamentem.

Ligeti Anna